BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

Végre: itt vannak az új emotikonok!

Amióta világ a világ – vagy legalábbis létrejött a Facebook – nagyon sokan a dislike, azaz nem tetszik gombra vágytak. 

Tették ezt annak ellenére, hogy Mark Zuckerberg azt hangoztatta, hogy ez valószínűleg sosem fog bekövetkezni. Amikor szeptemberben a Facebook bejelentette, hogy bővülni fog a „Tetszik” gomb funkciója, mindenki a hőn áhított „Nem tetszik” gombra gondolt. Ez azonban nem így lett.

 

Pár nappal ezelőtt végre kiderült, min gondolkodtak a legnagyobb közösségi portál fejlesztői. A gomb kapott 5 új funkciót, amikről később még részletesebben is szó esik. Eddig, ha valaki nagyon vágyott a dislike gombra, egy app formájában telepíthette böngészőjébe, viszont ezt csak az alkalmazással rendelkezők látták. Tegnap azonban bekerült egy új funkció a Facebookra: a hagyományos LIKE mellett már jelezhetjük azt is, ha imádunk (love), viccesnek (haha), meglepőnek (wow), szomorúnak (sad) vagy dühítőnek (angry) találunk egy posztot. Nálunk még csak ez az öt verzió érhető el a hagyományos like mellett, de néhány országban elérhető egy hetedik Yay opció is.

Ha számítógépünket használva szeretnénk hangoztatni véleményünket, elég a „Tetszik” gomb fölé vinni egerünk kurzorát és egy másodperc múlva fel is ugrik a menü, ahol kiválaszthatjuk, mit is váltott ki belőlünk a poszt. Mobiltelefonon a LIKE gomb folyamatos nyomva tartása után ugrik fel a kis menü.

 

A Facebook-oldal tulajdonosoknak nem kell már sokat várniuk, hogy az elemzések fül alatt megjelenjenek az új eredmények, így a social media managerek még pontosabb adatokat fognak kapni a lájkok és megosztások mellet. Azt is megtudhatják például, posztjaik milyen érzelmi reakciót váltanak ki az oldal kedvelői között. Ennek köszönhetően egyszerűbb lesz személyre szabott reklámokkal célozni a közösségi oldal felhasználóit. Bár erre még nincs lehetőség, valószínű, hogy ennek segítségével a Facebook könnyebben eldönti majd, kinek, milyen posztok jelenjenek meg.

 

Laczkó Balázs

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink