BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

Tenni valamit. Valami jót.

Ez a bejegyzésem nem a marketingről szól. Bár manapság elmaradásaink vannak ezen a téren. De ígérem pótolni fogjuk, méghozzá sokszorosan.

Most pedig egy történetet fogok elmesélni. Úgy ahogy én látom, ahogy én éltem meg. Az én nézőpontomból. Néhány héttel ezelőtt egy nagyra becsült ismerősöm keresett meg azzal, hogy egy nehéz helyzetbe került család segítségre szorul. Meghalt egy édesapa, a két kisgyermekével egyedül maradt anyuka pedig nehezen boldogul.

A segítő szándék azonnal megfogalmazódott bennem, hiszen, ha nem is éltem át szerencsére hasonló helyzetet, de életem során sok rászoruló családdal találkoztam.

A történetet az irodába visszaérve azonnal megosztottam kollégáimmal. Az eredmény még számomra is váratlan volt. Minden kollégám egyöntetűen segíteni szeretett volna. És segített is.

Teltek a napok, gyűjtögettük azokat a dolgokat, amiket hasznosnak véltünk a család számára. Ma végre elérkezett a nap, mikor eljöttek az általunk összegyűjtött ruhákért, játékokért, tartós élelmiszerekért és elvitték a „családunknak”. Sokminden összegyűlt. Szerencsére.

Nagyon büszke vagyok a kollégáimra. Büszkeséggel tölt el az, hogy hajlandóak önzetlenül segíteni másokon. Mert csináljunk bármit is a legfontosabb, hogy emberek maradjunk. Jó emberek. És segítsünk másokon, ha módunkban áll. Hiszen csak így lesz jobb hely ez a világ.

Ez a szám jut eszembe róluk: https://www.youtube.com/watch?v=-DSVDcw6iW8

Kérlek ki olvasod e sorokat, járj te is nyitott szemmel! Ha teheted segíts másokon! Hiszen csak így lesz jobb hely ez a világ!

 

Laczkó Balázs

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink