BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

Ecommerce esettanulmány - Hónapról-hónapra emelkedő bevétel

Tavaly májusban egy az online marketing más területén mozgó ismerősünk mutatott be egy webáruház tulajdonosnak. Olyan termékeket forgalmaztak, (illetve forgalmaznak most is) mely egyaránt szól a B2B és a B2C szektor képviselőinek is. Tehát a vállalati ügyfeleken túl a magánszemélyeket is kiszolgálják, a cél a bevétel növelése volt. Logikus lépésként a B2B vonal erősítését határozták meg. 

 

Első lépések – audit

Miután megkaptuk a szükséges hozzáféréseket elemeztük, hogy milyen stratégia mentén üzemel a webáruház, milyen értékesítési csatornák állnak rendelkezésre és azok hogyan vannak beállítva, illetve milyen teljesítményt értek el.

Az elemzés korai fázisában látszott, hogy mind a B2B, mind a B2C területen van potenciál az áruházban. A rövid-, és középtávú célokat figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a See-Think-Do-Care modell alapján építjük fel az online marketing stratégiát. 

 

Azonnali változtatások

A korábbi marketing tevékenység egyik nagy hiányossága a mérések kialakítása, vagyis annak elmaradása volt. Első lépésben kialakítottuk a mérési pontokat mind a Google Analyticsben, mind a különböző hirdetési eszközök kezelőiben.

Ezt követően a Google Ads-en az elvégzett elemzés adatai alapján a rosszul teljesítő kampányokat, hirdetéscsoportokat, kulcsszavakat megállítottuk és a jól, illetve a valószínűsíthetően jól teljesítőeket indítottuk el, illetve támogattuk meg nagyobb büdzsével. Emellett a már korábban említettek szerint a helyes ajánlattételi stratégiát és hozzárendelési modellt állítottuk be. 

Ezzel egyidejűleg egy tartalmi fejlesztést eszközöltünk, melye kommunikációs forrása a blog mellett a közösségi felületek lettek. Itt a cél tisztán a bizalomépítés és a termékek megismertetése volt a B2C szektorral.

 

Első három hónap bevételi adatai

Az első hónapban a mérések korábbi hiánya miatt az első hónap teljesítménye nem volt mérvadó. A mérést megelőzően a tulajdonos elmondása szerint átlagosan 16-18 millió forintos bevételt termelt a webáruház.

Az első teljes mért hónapban 27,4 millió forint, a második hónapban pedig 31,8 millió forint bevételt sikerült termelni.

Az első három hónap teljesítménye – Google Analytics

A pozitív változások nagyrészt az elemzések utáni optimalizációnak voltak köszönhetőek. Egyre jobban megismertük a piacot, illetve sikerült olyan Buyer Persona profilokat alkotni, melyek a hatékony értékesítést támogatták.

 

Eredmények – a munka kezdete óta

A munka során a folyamatos elemzésnek és optimalizálásnak hála sikerült hónapról-hónapra növelni a bevétel szintjét – egy pici idényjellegű hullámzástól eltekintve. Az elmúlt hónapban már sikerült 64,1 millió forintra növelni a webáruház havi bevételi mutatóját. Ebben természetesen nagy szerepe volt annak, hogy az ügyfelünk partner volt mindenben megfogadta a javaslatainkat és a költés ésszerű emelése mellett folyamatosan emeltre a bevétele mellett az online értékesítésből származó profitját is. 

A közös munka eredménye – Google Analytics

 

Összefoglaló

Az esettanulmány annak remek példája, hogy miként lehet lépésről-lépésre fejlődni. Ennek alapfeltétele az ügyféllel közös gondolkodás és cselekvés. Igyekeztünk minden piaci tényezőt figyelembe véve végrehajtani a szükséges változtatásokat, melynek eredményeként 8 hónap alatt sikerült 2,3-szorosára növelni a webshop bevételét. 

 

 

 

Laczkó Balázs

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink